Miért pont ez? Elég csak
ránézni a borítóra, elolvasni a fülszöveget és rögtön beleszeret az
ember. Az Ünnepi Könyvhéten ez meg is történt velem, pedig úgy indultam,
hogy egy könyvet se veszek. Mégiscsak elbuktam, ezt a könyvet nem
lehetett otthagyni. :)
Történet: A Zoo City
világában azok, akik valaki másnak a haláláért felelősek egy misztikus
átok sújtja: élő lelkiismeretként megjelenik mellettük egy állat, aki a
haláluk napjáig ott is marad. A bűnösség így mindenki számára
nyilvánvaló és látható. A történet főhőse, Zinzi December is
elállatosodott egy családi tragédia következtében. Az egykori menő
újságíró Lajhárral él együtt Zoo Cityben egy lepukkant lakásban.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elállatosodottak kapnak az élő
lelkiismeret mellé egy képességet is, Zinzi esetében ez az elveszett
tárgyak és/vagy személyek megtalálása. Mivel Zinzi a társadalom peremére
szorult, az újságírásból nem, de ebből a képességéből meg tud élni.
Odysseus Huron, a híres zenei producer egy nagyobb munkával bízza meg:
az újonnan felfedezett popsztár ikerpár lánytagját, Songwezát kell
megtalálnia még a lemezbemutató előtt. Zinzi, képességének és
újságírói-nyomozói tapasztalatának köszönhetően azt reméli, hogy hamar
lerendezi az ügyet, de az sokkal nagyobb, bonyolultabb és veszélyesebb,
mint elsőre gondolta.
Vélemény: A Zoo City az idei
év egyik legjobb és legkülönlegesebb olvasmánya volt számomra.
Különleges, mert dél-afrikai szerző tollából született és azért is, mert
újszerű. Az újonnan alapuló Ad Astra Kiadó a hiánypótló művek
megjelentetését tűzte ki célul és kívánom, hogy tartsák is meg a jó
szokásukat, mert a Zoo City tényleg hiányzott volna a polcomról, úgy,
hogy még nem is tudok róla. Az American style
bejegyzésemben pont ezen akadtam fenn, hogy miért az amerikai művek
jelennek meg túlnyomó részben, mi a helyzet a többi nemzetiséggel? Mi a
helyzet más műfajokkal vagy stílusokkal? Miért szól lassan minden könyv
ugyanarról, csak egy kicsit másképp? A Zoo City elolvasása után viszont
befogom a számat, mert az Ad Astra pont ezt az igényemet teljesíti, már
szemet vetettem a többi könyvükre is.
A könyv urban-fantasy, de van benne valami más is, valami plusz, egy
sajátos varázs, ami miatt nem is tudom megmondani, hogy mi a pontos
meghatározása a műfajnak. Van benne nyomozás, misztikum, fantasy, humor,
társadalomrajz. Nem csak Zinzi, de maga a könyv is pimasz és én imádom
az ilyet. Az alaptörténet és a környezet nem is annyira új kitaláció,
hiszen az állatok szellemisége már más művekben is megjelent, a
lepusztult helyszínek pedig egy az egyben így néznek ki ma Afrikában, a
különleges képesség adott, szinte már minden könyvben megjelenik, a
popsztárok világa sem újdonság, de ahogy Lauren Beukes mindezt
összegyúrta és megírta, na az a nagy szám!
Itt nem vacakoltunk azzal, hogy a szereplő felfedezi a képességét
és/vagy normálisnak hitt emberi életéből hirtelen belecsöppen a
fantasztikumba, hanem minket, olvasókat dobnak be a mély vízbe. A
fejemet kapkodtam oldalról oldalra és egyre jobban elkerekedett a
szemem, ahogy lépésről lépésre világossá váltak a dolgok. Konkrétan nem
bírtam letenni a könyvet, magába szippantott a világ. Imádtam Zinzi
alakját és bár a nyomozás szál egy kissé gyengébbre sikerült, mégis
végig járattam az agyam, hogy vajon ebből mi fog kisülni. Zinzi egy
igazi badass csaj, jó a humora, talpraesett, bár néha csinál hülyeséget,
de ettől lett élőbb az alakja. Mindenki követ el hibát, még akkor is,
ha profi. Ebben a világban egyébként kellett is, hogy Zinzi ennyire
badass legyen, mert szó szerint egy pokol van körülötte. Nem nehéz
elképzelni, hogy milyen lehet a könyvbeli társadalom, elég csak az
afrikai háborúkra, a gyerekkatonákra, a nyomorra, éhínségre és az
AIDS-re gondolni. A cél az életben maradás, a túlélés. A helyzetet még
az élő lelkiismeret is nehezítette Zinzi számára, hisz így nyilvánvaló,
hogy bűnös. Hiába volt menő újságíró, a régi életébe soha többet nem
térhet vissza, így ebből az új életből kell kihoznia a legjobbat és ez
sikerül is neki.
A világ és a nyomozás mellett Zinzi magánéletébe is bepillantást
nyerünk. Nagyon tetszettek ezek a részek, mert volt egy sajátos
hangulatuk. Zinzi egy vérbeli felnőtt nő, aki meg tud lenni egyedül is,
mégis hiányzik mellőle egy férfi. Van ugyan kapcsolata, de az bonyolult,
mégis Zinzi méltósággal tudja viselni. Leszámítva azt, hogy jó sokszor
káromkodik, de alapjában véve jól kezeli. Ez a káromkodása is tetszett,
mert az írónőnek sikerült így megmutatnia, hogy Zinzi a páncél mögött
egy érző és dühös nő, aki nem szereti, ha a dolgok nem úgy alakulnak,
ahogy kellene.
Az állatról is szót ejtek, mert nem lehet mellette elmenni. Lajhár egy
isten, komolyan. Annyira aranyos és imádni való, annyira jópofa humora
van, hogy nem lehet nem szeretni. Persze a szereplőnek és általában véve
az összes szereplőnek egy skarlát betű a saját állata és sokszor teher,
hogy mindig mindenhol ott van, de ezek az állatok egyéniségek. Őket nem
lehet otthon hagyni, mint egy kiskutyát vagy egy papagájt, hanem
tényleg ott vannak mindig, de azért kellő távolságot lehet tőlük
tartani. Az ágyban például nincsenek ott az emberrel, megvan a saját kis
vackuk. Lajháron kívül találkozhatunk még pár állattal, de nekik
annyira nem tűnik fel az egyéniségük, mégis színfoltjai a sztorinak.
A nyomozás szál viszont a leggyengébb része a regénynek, mégsem lesz
tőle rossz a könyv, sőt. Elsősorban ez nem krimi, így nem is elvárás,
hogy annyira csavaros és szájtátós legyen ez a szál, ráadásul még lehet
rajta javítani. Szívesen olvasnék még Zinzi főszereplésével könyveket és
akkor lenne ideje az írónőnek fejlődni a krimiszállal. A nyomozást
inkább a karakterek tették érdekessé. Az ikerpár fiútagja, a zenei
producer személye, a kisebb epizódok. A könyv vége ráadásul elég véresre
sikeredett, így ellensúlyozta a krimiszál csavarosságának hiányát.
A történetet időnként megszakítják a kisebb cikkek, tévéhírek,
filmbemutatók szövegei, amik szorosan nem kapcsolódnak a történethez,
viszont az elállatosodott világot, a nyomort és a szenvedést még
érzékelhetőbbé teszik és ettől tűnik jól felépítettnek a világ. Először
próbáltam ezeket a részeket a sztorihoz illeszteni, azt hittem, hogy
előrevetítik a cselekményt, végül ezt feladtam, de mégis tetszett, mert
szokatlan megközelítése volt az írásnak számomra.
A borító gyönyörű, jobb, mint az eredeti (legalábbis annál jobb, mint amelyiket én láttam-ld. fentebb), a kivitelezés pedig első osztályú. Kellemes lapozgatni és fogni a könyvet és nagyon szép dísze a könyvespolcnak. A tartalma pedig első osztályú!
Miért olvasd el? Érdemes
elolvasni a könyvet, mert nagyon érdekes világot fest le az írónő,
nagyon jó stílusban, szerethető karakterekkel, jó humorral és újdonságot
hoz egy kicsit a fantasy világába. Kellően pörgős, pimasz, mégis
könnyed olvasmány.
Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a badass karaktereket, a vérengzést, a káromkodást, akkor nem fog tetszeni.
___________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Karakterek: 6/5 pontból
Kedvenc: Lajhár, Zinzi
Tetszett: az újdonság, a pimaszság, a Bret Easton Ellises utóérzés
Nem tetszett: a nyomozás szál egy kissé halványra sikerült
Kiadás: Ad Astra, 2012
Oldalszám: 356 oldal
___________________________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése