Isaac Asimov - Alapítvány és Birodalom

Miért pont ez? Ha már elkezdtem egy könyvsorozatot, általában be is fejezem. Ez az Alapítvány trilógia második része, valójában az Alapítvány ciklus sokadik része, ha figyelembe veszem az előzmény köteteket is.

Történet: A Hari Seldon által megjósolt jövőkép, amit a pszichohistória módszerével vázolt fel, szépen alakulgat és azt is lehetne mondani, hogy minden tökéletesen és úgy működik/történik, ahogy Seldon elképzelte. De ahogy az lenni szokott, ember tervez Isten végez, felbukkan egy olyan tényező, amivel Seldon nem számolt, hiszen nem is tudhatta, hogy ez a tényező egyáltalán létezni fog. Megjelenik az Öszvér és nagyon úgy tűnik, hogy a Seldon-terv bukásra ítéltetik.

Vélemény: Azt már az Alapítványnál is megjegyeztem, hogy Asimov úgy írta meg a sorozat részeit, hogy önállóan is megállják a helyüket és lényegében teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben olvassuk a könyveket, mindig nagyon hamar képbe kerülünk. Ezzel a kötettel sincs másként, viszont mégis a kronológiai sorrendet ajánlom, mert a szereplők nagyon sokszor visszautalnak a saját történelmükre, hőseikre és egyéb eseményekre. Annak érdekében, hogy a szereplők világával jobban tudjunk azonosulni, jobb, ha mi is értjük a célzásokat.

  A trilógia második része egy kicsit gyengébbre sikeredett, mint amit elvártam volna, de ez megint csak az "elvárások csapdája". Ha az ember kézbe vesz egy piszkosul jó első részt vagy egy írótól egy önálló művet, akkor ugyanazt a "tátva marad a szám" hatást várja el a többi könyvtől is. A stílus még mindig egyedi, a történet is az, csak valami plusz mégis hiányzott, ennek ellenére végig fogom olvasni az összes részt, mert kíváncsi vagyok a Nagy végkifejletre.

  Ebben a kötetben egy kicsit belassultak az események, két évszázad helyett csak egyet dolgoz fel a második rész és nem sikerült annyira pörgősre, mint az első. Ez a kötet már csak két részre oszlik, míg az elsőben úgy tűnt, mintha novellafüzért olvasna az ember. A könyv első részében még a klasszikus felállás van, újabb generáció küzd a fennmaradásért a Birodalommal szemben. Más volt a kötet hangulata is, hiszen itt már nemcsak az Alapítvány szemszögéből figyeljük az eseményeket, hanem megjelenik a Birodalom is a maga hőseivel. Az első részben csak mellékszereplőként van jelen az Alapítvány képviselője és inkább a Birodalom embere kerül előtérbe.

  Ezzel a váltott nézőponttal Asimov elérte, hogy globálisan láthatjuk a problémát, az eseményeket és azt is elérte, hogy a másik oldallal, a Birodalommal kapcsolatban is legyen empátiánk. Teljesen érthetővé vált, hogy tulajdonképpen mindkét oldalnak igaza van a saját szemszögéből. A Birodalom lábra akar állni mindenáron a szétesésből, az Alapítvány pedig tudja, hogy ez lehetetlen, így ők azon vannak, hogy a Seldon-terv gördülékenyen végbe menjen. Legalábbis néhány alapítványi munkálkodik ezen, mert a vezetők viselkedése megváltozott.

  Érdekes momentuma volt a kötet első részének, hogy az alapítványi vezetők mennyire megváltoztak és mennyire másképp gondolkodnak elődeikhez képest. Várható volt a változás, hiszen egy idő után eljutott a karakterek tudatáig, hogy mindig az Alapítvány nyert és úgy, hogy a kisujjukat sem mozdították meg, csupán csak a szerencse vagy a véletlen állt mellettük, de a Seldon-terv szerint ez így is marad mindvégig. A vezetők ellustultak, eltunyultak, elbutultak és kényelmesen dagonyáztak azzal a tudattal, hogy tök mindegy ki és mit csinál, úgyis ők nyernek. Az egyik birodalmi ember pedig a fejébe veszi, hogy ha törik, ha szakad, ő nyerni fog az Alapítvánnyal szemben.

  A kötet második részében ugrunk megint pár évtizedet és a tulajdonképpeni veszély itt jelenik meg. Az első részben csak meglegyintett minket a főgonosz szele a birodalmi ember képében, itt viszont színre lép teljes valójában a tényező, ami az egész tervet veszélyezteti. A Birodalom él és virul, még ha nem is akkora, mint hajdanán, de folyamatosan azon van, hogy lábra álljon és visszanyerje az uralmat az egész galaxis felett. Mégis, nem a Birodalom felől érkezik a támadás és nem is az alapítványiak vívják meg a harcot, hanem az Alapítvány által gyarmatosított bolygók emberei. A Seldon-terv megint úgy tűnik, hogy jól halad, hiszen az Alapítvány meg sem mozdul, más végzi el helyettük a piszkos munkát. De mindez csak látszat, mert ők is veszélybe kerülnek. Ebben a részben az Alapítvány kezd egyre nagyobb hatalom lenni a gyarmataival és a követőivel, fény derül arra, hogy a Birodalom makacsul tartja magát, de mindez hiába, hiszen megjelenik az Öszvér.

  A könyvben lévő világ társadalmi, politikai, vallási és gazdasági fejlődése/romlása jobban kiélezett, mint az első kötetben és jó volt látni, hogy nem egy kaptafára fog menni az egész. Nem ugyanaz a hömpölygő folyam lesz végig velünk a köteteken át, nem ugyanaz lesz a séma, csak más nevekkel, hanem hihetően alakul minden. Az Öszvér megjelenése tényleg aggodalomra adott okot és végig lehetett izgulni, hogy sikerrel jár-e a gonosz terve, illetve az utolsó oldalig lehetett találgatni, hogy ki is ő valójában. Bár a kiléte kiderül, ez a kötet még nem adja meg a választ, hogy sikerrel jár-e. Ami csalódást okozott, hogy az Öszvér kiléte nagyon könnyen kitalálható volt és szinte végig tudni lehetett, hogy kicsoda ő, azt viszont nem, hogy micsoda. A csalódás talán abban rejlett, hogy amikor Asimov megírta a könyvét és mikor megjelent, még nem árasztottak el minket a csavaros történetek ezrei, így a maga korában nagyon nagy alkotás volt, az még ma is, de már sokkal inkább kiszámítható a mai generáció számára.

Személy szerint mikor elolvasok egy könyvet, szeretem tudni, hogy ki is (volt) az író, mint ember, milyen (volt), mivel foglalkozott az íráson kívül. Az esetek többségében el szoktam olvasni az életrajzukat, mert úgy gondolom, hogy az életük kihatással volt a művészetükre és nagyon sokan maguk is regénybe illő életet éltek.

Újításként pár tény és érdekesség Asimovról: 

• orosz származású amerikai író és biokémikus (eredeti neve: Iszaak Judovics Ozimov, élt: 1920. január 2-1992. április 6.)
• nagyon termékeny alkotó volt, kb. 500 kötetet írt és ezen kívül rengeteg tanulmányt
• tanított, előadásokat tartott, nagyon keresett szónok volt, sosem nézte az óráját, mégis pont addig beszélt, ameddig kellett
• tagja és alelnöke volt a Mensának (nemzetközi egyesület, a kiemelkedő intelligenciával rendelkező emberek szervezete), kiemelkedően magas IQ-val rendelkezett maga is
• oroszul sosem tanult meg, angolul és jiddis nyelven viszont kiválóan tudott
• ateistának vallotta magát
• félt a repüléstől, ez több művében is nyomott hagyott
• klausztrofíliás volt: szerette a kicsi és zárt helyeket
• halálának valódi oka csak kb. 10 évvel később derült ki, a családnak azt tanácsolták, hogy ne hozzák nyilvánosságra előítéletek miatt (az AIDS szövődményeként jelentkező szív- és veseelégtelenségben halt meg, egy bypass műtétje során kapott vérátömlesztés miatt kapta el az AIDS-t)
• tőle származik a robotika megnevezés

Miért olvasd el? Ha valamelyik művét már ismered, de az Alapítványt még nem olvastad, ne hagyd ki. Nem véletlenül tartják az írót a tudományos-fantasztikus irodalom atyjának, népszerűsítőjének.

Miért ne olvasd el? -

___________________________________________________________________________________

Történet: 5/6 pontból

Karakterek: 5/6 pontból

Tetszett: az emberek hihető változása, az Öszvér alakja

Nem tetszett: a kiszámíthatóság

Kedvenc: Ebling Mis pszichológus és az Öszvér

Kiadás: több kiadást ért meg (legújabb kiadás: Agave!), én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Bp., 1982

Oldalszám: 280 oldal
___________________________________________________________________________________

Tovább

Isaac Asimov - Alapítvány

Miért pont ez? Édesapám nagy rajongója volt az írónak, évek óta a polcon sorakoznak az Asimov kötetek, de engem valahogy sosem vonzott a sci-fi műfaja, csak ha filmekről volt szó. Egy kedves ismerősöm is nagy rajongója, egy másik pedig az orrom alá dörgölte, hogy neki megvan az Alapítvány sorozat összes kötete, aztán hazaérve és feltúrva a lakást rájöttem, hogy én is birtoklom a köteteket, csak eddig feléjük se szagoltam. A műfajhoz mostanra már felnőttem annyira, hogy értékelni tudjam, ahhoz viszont még nem eléggé, hogy egy ilyen "orrod alá dörgölök valamit" dolgot ne vegyek kihívásnak, így hát belekezdtem a sorozatba. 

Történet: Kezdhetném úgy, akár a Star Wars filmeket, egy messzi-messzi Galaxisban.... A történet a távoli jövőben játszódik, valami ésszel felfoghatatlan évezredben, amikor már nem csak kicsiny Földünkön létezik az élet, hanem az egész Tejút-rendszerben, az összes bolygón. Nem véletlenül hívják a nagyhatalmat Galaktikus Birodalomnak. A technika fejlettsége elképesztő (bár az ötvenes években még elképesztőbbnek tűnt, amikor megjelent a könyv), viszont az emberek úgy látszik, mit sem változtak az évezredek során. A politika, az emberi butaság és kapzsiság, a mértéktelenség ugyanúgy éreztetik negatív hatásukat, így a hatalmas Birodalom hanyatlani kezd, mint annak idején a maják kultúrája. 

  A semmiből előtűnik egy tudós, Hari Seldon, aki felismeri, hogy a hanyatlás korába léptek. Bonyolult matematikai képletek és a logika, valamint a pszichológia segítségével felvázolja a jövőt a következő harmincezer évre. Létrehozza a pszichohistória tudományát és mint, ahogy az lenni szokott egy tudomány születésénél, az emberek nem fogadják el a létjogosultságát és támadni kezdik, nemcsak az elképzelést, de Hari Seldon személyét is. Biztos látott már mindenki olyan filmjelenetet, vagy találkozott olyan karakterrel (pl. autista), aki minden tényezőt és változót pillanatok alatt figyelembe véve megmondta, hogy pl. egy ceruza le fog esni pár másodpercen belül az asztalról, mert xy kinyitotta a földszinten a bejárati ajtót. Így kell elképzelni a pszichohistóriát is, csak Seldon ezt sokkal nagyobb méretekben művelte. Egy egész galaxis sorsát vetítette így előre és harmincezer éves intervallumban. 

  A probléma ott kezdődik, hogy senki sem hisz neki, még akkor sem, amikor felajánlja, hogy a segítségével a harmincezer évnyi szenvedést le tudják rövidíteni csupán csak egy évezredre. Száműzik a kollégáival együtt egy perembolygóra, ahol viszonylag csendben és nyugalomban nekiállnak megalkotni a világ legnagyobb enciklopédiáját, ami kenterbe veri a Britannica Hungaricát is. A Galaktikus Enciklopédiában rögzítik az összes tudnivalót, amit csak az emberiség megszerzett az évezredek alatt, hogy a harmincezer évnyi barbárság ne pusztítsa el az emberi elmét teljesen, maradjon meg az utókor számára minden tudomány.

Vélemény: A történet elenyésző százalékát meséltem el, hiszen ez csak az alap, ahonnan minden kiindul. Tehát, mielőtt azt hinné valaki, hogy mindent elmondtam, az téved. Amilyen rövid az első kötet, annál százszorta nagyobb a mondanivalója és a tartalma. Miközben olvastam, fel sem tűnt, hogy csak egy vékony könyv van a kezemben, mert hihetetlenül gyorsan történt minden. Az első kötet körülbelül két évszázadot ölel fel a harmincezer/ezer évnyi szenvedésből. 

  Belecsaptam a közepébe, ugyanis, miután megjelentek a későbbi kötetek, az olvasási sorrend egy kicsit megváltozott. Elvileg egy trilógiának készült az Alapítvány, melynek ez volt az első kötete, de később íródott hozzá két előzmény is és utórészek is. Én maradtam a klasszikus felállásnál, mintha csak az 50-es években lennék és kihagytam az előzményeket. De teljesen mindegy, hogy ki hogyan olvassa, hiszen önálló könyvként is megállja a helyét, ez az egyik nagy érdekessége a történetnek. Asimov úgy írta meg, hogy teljesen mindegy, honnan kezdi el olvasni az ember, pillanatok alatt képben lesz, annak ellenére, hogy az író nem kezdi el Ádámtól és Évától magyarázni az eseményeket. Az első köteten belül is úgy lettek felosztva a részek/fejezetek, mintha nem is egy összefüggő történetet, hanem novellák füzérét olvasnánk, aminek egy közös témája van, de egyik a másik nélkül is élvezhető és érthető. Nincsenek benne olyan szereplők, akik az első oldaltól az utolsóig velünk lesznek, hiszen jönnek-mennek a generációk, de mindig van egy olyan, akit nagyon meg lehet kedvelni.

  A történet lenyűgöző. Születtek már hasonló regények és filmek, de Asimovnak olyan fantáziája és stílusa van, hogy véleményem szerint utánozhatatlan. Nem nagyon kedveltem eddig a sci-fi műfaját, de neki sikerült velem megszerettetnie. Pörgős, elgondolkodtató, ízes a stílusa és még sorolhatnám a szebbnél-szebb jelzőket, akkor sem tudnám leírni, hogy milyen nagyot alkotott, el kell olvasni és kész.Gondosan felépített egy világot, egy hatalmas méretű világot, aprólékosan kidolgozta a politikát, a gazdaságot, a vallást, a karaktereket, mindent és sikerült neki egy vékonyka könyvbe belesűrítenie két évszázadot úgy, hogy nem hagy ürességet és hiányt maga után. Egymásután szurkolunk a karaktereknek generációkon át, figyeljük a politikai csatározásokat, a harcokat és végigizguljuk hőseinkkel az eseményeket, miközben minket is az orrunknál fogva vezet az író és szinte pofon vág a végkifejletekkel. Asimov alakjai csavaros eszűek, hihetetlenül rafináltak és okosak, nemcsak a környezetüket csapják be, hanem minket is, így újra és újra képes lenyűgözni.

  Azon kívül, hogy izgalmas és nagyon szórakoztató a történet, egyben elgondolkodtató is és egy társadalomrajz. Nehéz témákat feszeget, amik mindenkire egyetemlegesen érvényesek. Itt nem az egyén a fontos, hanem maga a tömeg, a társadalom. Feszegeti a politika témáját, annak tisztaságát vagy nem tisztaságát, a mikéntjét, a hogyanját, feszegeti a gazdasággal/kereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket is, illetve a valláshoz is minduntalan visszatér. Korokon át egymással szembe helyezi ezeket a fogalmakat, valamikor a politikában látják a világbéke megoldását, valamikor a gazdaságban (kinél van a nagyobb gazdasági hatalom), valamikor pedig a vallásban mutatkozik meg a kulcs. Tulajdonképpen a múltbeli történelmi eseményeket látjuk viszont a lapokon, csak a jövőben. A történelem ugye megismétli önmagát.

Miért olvasd el? Nem véletlenül ismeri még az is Asimov nevét, aki még egy könyvet sem olvasott tőle. Nagyot alkotott ez nem vitás. Szerintem kötelezően bepótolandó darab annak, aki még nem olvasta el. 

Miért ne olvasd el? Ha nagyon-nagyon távol áll tőled a sci-fi műfaja, szerintem nem jut eleve eszedbe, hogy belekezdj, de még akkor is megér egy próbát, velem nagyon megszerettette a műfajt, eddig csak a filmekért rajongtam. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Hari Seldon, Hober Mallow, Salvor Hardin

Tetszett: MINDEN!

Nem tetszett: ilyen nincs!

Kiadás: több kiadást ért meg (a legújabb kiadás: Agave!), én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982

Oldalszám: 268 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább

Janet Evanovich - A szingli fejvadász 1.

Miért pont ez? Az utóbbi egy-két hónapban nagyon sokan olvasták körülöttem a sorozatot, rajongva várják a könyvből készült film megjelenését is, így kíváncsi lettem. 

Történet: Stephanie Plum élete csődbe ment, elvesztette az állását, harminc évesen is egyedülálló, napról-napra él és egyre jobban fogy a pénze. Vacak kocsival jár, sorban adogatja el a háztartási gépeit és a bútorait, hogy enni tudjon, illetve Rexnek, a hörcsögének is legyen elemózsiája. A munkakeresése minduntalan kudarcba fullad, a családja folyamatosan férjet próbál neki találni, de mind olyanokat, akik Steph-nél szóba sem jöhetnek. Miközben egyre jobban fogy a pénze és már nincs mit eladnia, beáll fejvadásznak az unokatestvéréhez. El kell kapnia azokat az embereket, akik nem jelentek meg a rendőrségen vagy egy tárgyaláson, ha sikerül őket lekapcsolnia, akkor az óvadék bizonyos százalékát megkapja fizetségként. Mindez jól hangzik és egyszerűnek tűnik, mert Steph-nek azt a férfit kell elkapnia, akit gyerekkora óta ismer, ráadásul az ismertségen kívül volt pár epizódnyi afférjuk a múltban. Morelli azonban rendesen feladja a leckét Steph-nek, de ez nem is annyira nehéz, hiszen hősnőnk annyira ért a fejvadászathoz, mint mi magunk. 

Vélemény: Már a könyv legelején meg lehet szeretni a hősnőnket, hiszen nagyon frappánsan és humorosan kezdődik a történet. Az írónőnek és Steph-nek is nagyon jó stílusa van és szerencsére ez nem hullámzik, kitart a könyv végéig. Hamar el lehet olvasni, mert pörgős, vicces és viszonylag rövid is, személy szerint egy percig sem unatkoztam rajta. 

  Stephanie belevág a fejvadász szakmába és elsőre nagy falatot kap, Morellit, aki fiatal korában minden lányt el tudott csábítani, köztük Steph-et is, pedig ő tényleg igyekezett, hogy ellenálljon neki. Morelli veszélyes srác volt, felnőve viszont rendőr lett belőle, bár a nőkre való hatásából egy cseppet sem veszített. Morellit azzal vádolják, hogy megölt egy fegyvertelen embert és ezért nem csak a rendőri állását, hanem a szabadságát is el kéne hogy veszítse, ha el tudnák kapni. Steph naivan úgy gondolja, hogy csak fogja magát és becsenget Morelli lakásába, aki majd a régi idők emlékére egy szó nélkül hagyja magát bevitetni a rendőrségre, de ez a valóságban nem így történik. Morelli profi rendőr és még profibb bűnöző. Ott kezdődik, hogy Steph meg sem találja, így nyomozni kezd utána, hiszen a férfi nagyon sok pénzt ér.
 

  Stephanie akaratlanul is belecsöppen egy sokkal nagyobb ügybe, mint gondolta volna, olyan emberekkel találkozik össze, akik sokkal veszélyesebbek, mint amilyennek látszanak. Steph annyira naiv és ügyetlen, hogy eleinte fel sem fogja, hogy mibe került bele és elszántan rohangál méhkasról méhkasra, hogy megtalálja Morellit. Közben kisebb ügyeket is elvállal, hogy valamiből élni tudjon és hogy meglegyen a tőkéje, hogy beruházzon nagyobb dolgokra, amikre szüksége van ahhoz, hogy elkapja Morellit. Szerez egy fegyvert is, bár még megtölteni se tudja rendesen, valamint egy spary-t is, hogy minél jobban felszerelje magát a támadások, főleg egy elmebeteg bokszoló ellen. A legtöbbször önmagát keveri bajba és mondhatnám azt is, hogy bátor dolgokat visz végbe, amiket az ember lánya meg se próbálna, de Steph nem bátor, csak elszánt és naiv, ráadásul nagyon kell neki az a tízezer, amit Morelliért kapna.

Mindeközben ott van a családja is, ahová rendszeresen várják vacsorára, már csak azért is, hogy összehozzák valakivel, de Stephanie-t csak az foglalkoztatja, hogy pénzt keressen és mentse az életét. A szülei eszméletlen figurák, főleg Mazur nagyi, a családi jelenetek még őrültebbé tették a történetet. Szinte a könyv minden egyes sora és jelenete megnevetteti az embert, még a durvább jelenetek (verekedés, lövöldözés) élét is humorral veszi el az írónő. Steph rendőr barátja is, aki segít neki, rokon, így szinte az egész fejvadászat olyan, mint egy kis családi vállalkozás.

  A könyv élvezetéből egy cseppet sem vesz el az a tény, hogy Steph ügyetlen, naiv, csetlik-botlik, hülyeségeket csinál, hanem épp ez adja a humor forrását és ettől lesz közeli a szereplő. Ahelyett, hogy megutálnák a bénasága miatt vagy idegesítene minket az ügyetlenkedése, vele és rajta nevetünk, miközben szurkolunk neki, hogy valahogy sikerüljön kimásznia a slamasztikából. Vele nyomozunk és ahogy halad előre a történet egyre jobban összekuszálódnak a szálak, megtornáztatva egy kicsit az agyunkat és felkeltve a kíváncsiságunkat. Van azonban egy-két jelenet vagy mozzanat, ami könnyen kitalálható és vannak olyanok is, amiken nagyon érződik, hogy az írónő túl egyszerűen és hiteltelenül oldotta meg, de ez ebbe a műfajba belefér. Ez egy könnyed szórakoztató női krimi, ami az izgalom mellett a humorával is kikapcsol, nem is kellett volna annyira szárazra venni a stílust, így nem zavart, hogy sokszor kitaláltam, mi fog történni. A végső csavar viszont megadta az elégtételt, ugyanis azt már nehezebb lett volna kitalálni.

  Ez egy hosszú sorozat kezdő része, és mint első rész nagyon jól elszórakoztatott, kíváncsivá tett a folytatásokra, egy rossz szavam se lehet rá. Érdemes belekezdeni, mert garantált a szórakozás, nagyon meg lehet szeretni a főhősnőt, sokat lehet rajta nevetni, a többi szereplő is egyedi és vicces figura, a krimiszál pedig izgalmas. Ebben a részben lezárult a nagy nyomozás, kaptunk egy végső megoldást, nem is ezt teszi sorozattá Steph kalandjait, hanem az, hogy ő fejvadász lett. Kíváncsian várom, hogy a következő kötet milyen őrületet fog tartalmazni. A könyvből film is készül, ami jövőre kerül a mozikba.

Miért olvasd el? Mert nagyon szórakoztató és humoros a történet, mindemellett izgalmas is. A főszereplőben magára ismerhet az ember, hiszen Steph egy átlagos nő, emberi problémákkal, nincs túlértékelve. Nem tökéletes, nem gazdag, még mindig egyedülálló, a mindennapokban csetlik-botlik, ezáltal szerethető. 

Miért ne olvasd el? A férfi olvasók kevésbé tudnák értékelni a történetet, hiszen nagyon csajos. Ez egy könnyed, vicces történet, ha valaki jobban kedveli a komolyabb és "nehezebb" krimiket, akkor ez egy kicsit kiszámítható lehet neki. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 5,5/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Morelli, Steph, Rex, Mazur nagyi

Teszett: AZ EGÉSZ! 

Nem tetszett: a cseppnyi kiszámíthatóság. 

Kiadás: Ulpius-Ház, 2008

Oldalszám: 300 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább

Gena Showalter - Éjsötét vágyak

Miért pont ez? A "felnőtt" fantasy kategóriában Gena Showalter az egyik körülrajongott írónő, így már ideje volt megismerkednem egy alkotásával. Kíváncsi voltam a démonos sorozatára, mert végre nem csak a vámpírok körül forog a világ.

Történet: Nagy meglepetés: Budapesten játszódik a történet. A Budai vár közelében egy erődben él elszigetelten hat férfi, akik megátkozott harcosok. A görög istenek még nagyon régen azzal büntették meg a férfiakat, hogy mindegyikük testébe beköltöztettek egy démont, így a harcosoknak szó szerint mindennap meg kell küzdeniük a saját démonjaikkal. A sorozat első része Maddox (az Erőszak őrzője) története. Egyik nap az erőd közelébe téved egy nő, Ashlyn, aki segítséget akar kérni tőlük, mert sokat hallott már az idegen férfiakról a városban, így biztos benne, hogy megoldással tudnak szolgálni a problémájára. Nem tudja, hogy a férfiak démonok-e vagy angyalok, de nemsokára nem is igazán foglalkoztatja a kérdés, hiszen erős vonzalom ébred benne Maddox iránt. Innentől kezdve van minden, ami szem-szájnak ingere: harc, szerelem, árulás, szex és egy kis mitológia.

Vélemény: Nagyon sokat tudnék kukacoskodni a könyvvel, de nem akarok annyira belemászni mindenféle apróságba, mert egyrészt ez egy sorozat első kötete, ami általában nem mindig hozza a száz százalékot, másrészt valamiért megkedveltem az egész történetet, bár a stílus piszkálja a csőrömet, de egy a lényeg, elszórakoztatott, míg olvastam és folytatni fogom a többi résszel.

  Az alaptörténet miatt tapsikoltam örömömben, végre démonok a főszereplők, akik egyre jobban a gyengéim. Viccesek, gonoszak, rosszaságra csábítanak és mindig bele akarnak vinni valamibe, miközben susmorognak a szereplők fülébe. Ők a tipikusan meg nem értett, de nagyon jó fej és szórakoztató gonoszok. Ebben a könyvben sem volt másként, gyakran jobban kedveltem a démonokat, mint magukat a tulajdonosokat. A görög mitológiai vonatkozás pedig egyenesen hab volt a tortán, bár jobban is ki lehetett volna fejteni a történet ezen részét.

  A harcosok régen a görög istenek katonái és/vagy őrzői voltak, de egy kis nézeteltérés miatt összerúgták velük a port. A legjobban Maddox "sértődött" meg és ő neki köszönhető, hogy megátkozták őket az istenek, mert hirtelen felindulásból elkövetett egy nagy hibát. Szándékosan fogalmazok homályosan, nem akarom lelőni az egészet, hátha valaki nem olvasta még és kedvet kap hozzá, egyedül annyit árulok el, hogy Pandora szelencéje körül forog a probléma. A szelencéből szabadultak ki ugyanis a démonok, akik "boldogítják" a szereplőinket, ezt a szelencét is keresi szinte mindenki, na és hol? Hát itt, szerény kis országunkban, Budapesten! A harcosok itt rendezkedtek be, itt építettek fel egy erődöt, mindenféle modern kütyüvel, hogy meg tudják magukat védeni a Vadászoktól és biztonságos falak között szemmel tudják tartani a környezetüket, illetve, hogy el tudjanak bújni az emberek elől, akikre veszélyt jelentenek. Megjelenik Ashlyn, akit személyes problémái vezettek hozzájuk és onnantól kezdve nem csak egy furcsa és gyors vonzalom kavarja fel a harcosok álló vizét, hanem sokkal nagyobb gondok is a nyakukba szakadnak. A görög isteneket kiiktatják a Titánok és ők veszik át az uralmat, de a harcosok még nem tudják, hogy ez jót vagy rosszat jelent számukra.

  Az alaptörténet nagyon megfogott és elég érdekes világot kezdett felépíteni az írónő az első kötetben. A "főnökség" leváltása, Pandora szelencéje, a régi harcostársak megjelenése, akiktől elszakadtak a szereplőink még évszázadokkal ezelőtt, valamint a szereplők démonai pörgőssé, izgalmassá és érdekessé tették a sztorit. Bár a szereplőket nem sikerült még annyira jól megismerni, a főszál mindenképp olvastatja magát és kíváncsivá teszi az embert, hogy mi fog még történni. A kötetek minden egyes része valamelyik harcosról és a démonjáról szól, de ettől függetlenül van ez a főszál, ami nagyon leköti az embert. Külön nagy-nagy piros pont jár az írónőnek a magyarországi vonatkozásért, a helyszínért, elöntött a büszkeség, mikor szépeket írt kis fővárosunkról és az emberekről.

Most jön a sok de: De a stílus és a kivitelezés, a szereplők és a párbeszédek annyira zavartak, hogyha a mitológiai és budapesti vonatkozás nem lenne, félredobtam volna a könyvet, miután ráragasztok egy hatalmas cédulát soha többet felirattal.

  Nagyon sokszor hangosan nevettem a könyvön és szerintem ennek a jelenségnek nem örült volna az írónő. Amikor Ashlyn megnyilvánult: röhögtem, mikor Maddox megnyilvánult: röhögtem, mikor a budapesti emberekről esett szó: röhögtem. Mondanom se kell, hogy ez elég gyakran előfordult, hiszen a két említett szereplő az első kötet mozgatórugója. A karakterizálás a nullát közelíti, pedig ennek a résznek, mint sokan mondták, az a célja, hogy megismerjük a harcosokat. Ez valahogy nem sikerült, mert azon kívül, hogy van egy univerzális, közös hátterük, mindegyiknek van egy külön névvel ellátott démona és megvan a szerepe a házban - ez takarít, az bütyköl, amaz meg a pénzt hozza a házhoz - nem igazán lehetett őket megismerni. Ez még nem gond, mert mindegyikük főszerephez jut majd egy későbbi kötetben, de ha ilyen stílusban, mint az Éjsötét vágyakban, akkor csak adunk a halottnak egy csókot.

 Maddox izmos, kreol bőrű, döglesztő, erős és harcos pasi, hatalmas nagy férfikellékekkel, Ashlyn már elsőre a karjaiba omlik, ráadásul sajnálni is lehet őt, mert munkálkodik benne egy erőszakos démon. Kinek ne kellene ez a sablonos pasi? És mielőtt elfelejteném megemlíteni a nőtársaimnak megint, itt vannak a közelben ezek a szexdémonok. Nem kell értük messzire menni, fel lehet ülni a vonatra, metróra, buszra, beülni a kocsiba, kinek mi egyszerűbb és rá lehet bukkanni az erődre, ahol ezek a szexistenek szenvednek jobbra-balra és természetesen a tesztoszteron túltengéstől (bocs, démonoktól) még a falat is kiütik percenként, mert olyan veszélyesek is. A gonoszkodást befejezve, Maddox karaktere egy kicsit fárasztó. Oldalakon át szinte ugyanazt lehet olvasni, hogy szenved Erőszaktól, szenved a másodlagos átoktól, szenved attól, hogy szenved és szenved attól is, hogy vonzódik Ashlyn-hez, már szinte az első pillanattól "harcra" készen állva. Percenként beleöklözik valamibe, falba, bútorba, harcostársai gyomrába vagy arcába és mindig ugyanazokat gondolja. Tipikusan az a pasi, aki lent hordja az agyát. Egyébként, a többi karakter is néha elleste és követte ezt a mindenbe beleöklözünk stílust, ami számomra megint csak nem tett különbséget a karakterek között. Egyelőre csak a külsejükben van különbség.

  Ashlyn karaktere a legelejétől fogva érdekes volt, jó kis háttértörténetet adott neki az írónő, tetszett, hogy legalább ő nem a sablonos hú, de jó nő, hanem egy tök átlagos alkatú, hobbijú mindennapi lány, leszámítva a képességét és a munkáját. Minden klappolna, csak könyörgöm, ne szólaljon meg! Amikor a gondolataiban vagyunk, nagyon szerethető nő, de ha kinyitja a száját kb. annyit tud csak hajtogatni, hogy Maddox, illetve akarom, jó és még. Ennyi. Mikor összetett mondatot adott az írónő a szájába és az még értelmes is volt, meglepődtem.

  Lévén ez egy felnőtt fantasy, a könyv nem mentes a szextől. Ezek a jelenetek jók voltak, leszámítva a közbeeső párbeszédeket, illetve egy kis fogalmi zavart. Nem szó szerinti idézet: "Amikor Maddox letérdelt, akkor furcsa dolgok történtek ott lent. Dekadens dolgok." A dekadens szó egy gyöngyszem, elég sokszor olvashattam és ilyen mondatokban. Na, most a dekadens azt jelenti, hogy: bomlás, hanyatlás, szétesés. Ez egy kicsit furcsa képet vázolt elém, valahogy a lent bomló dolgok nem mozgatták meg a fantáziámat és inkább nem is akartam elképzelni, hogy mi történik ott lent. Azt se, hogy milyen az a dekadens ízű csók. Brrr! Ami még egy kicsit zavaró volt, hogy annyi szexuális töltetű jelenet volt a könyvben, hogy az szerintem egy kicsit kárára ment az egésznek. Inkább egy pornónak tűnt az egész, mint fantasy-nak, az arányok elbillentek a helyükről.

  A vonzalmi és szerelmi rész túl gyorsan ment, amitől egy kissé erőltetett volt. Meg lehet úgy írni a sztorit, hogy egy oldalon akár több nap is elteljen, de itt nem így történt. Egy éjszaka és már elvesztek a szereplőink, beszélgetni ugyan még nem nagyon beszélgettek, szinte nem tudnak semmit egymásról, de már örökre egymáséi, egy nap alatt úgy összekovácsolódtak, mint a párok többsége 2-3 év után. De belefér, mert ez a "felnőtt" fantasy leginkább a szextől felnőtt.

  Mindemellett a könyv szórakoztató, vannak benne izgalmas részek, lehet izgulni a szereplőkért, olvastatja magát, de nagyon lehet érezni benne a sablont is, illetve azt, hogy ez egy első kötet. A mitológiáért és a magyarországi vonatkozásért érdemes elolvasni, még ha a szerelmi szál nem is sikerült a legjobbra. Megtiszteltetés, hogy az írónő Budapestre tette a főhadiszállást, miközben magyar írópalántáknál előfordul, hogy amerikai/angol vagy más külföldi környezetben játszódó műveket alkotnak.(Azért néha vicces volt számomra egy-két jelenet: például, amikor egy magyar halandó meglátta ezeket a kétajtós szekrény szexisteneket az utcán és azt suttogta átszellemülten, hogy: Angyalok. Nekem valahogy Erzsi néni ugrott be a botjával, főkötőben, otthonkában, Fifi kutyája pórázát fogva, ahogy megy haza a piacról.)

Miért olvasd el? Ha szexuális jelenetekkel túlfűtött, romantikus fantasy-t szeretnél olvasni, érdemes belekezdeni a sorozatba. Bár a karakterizálás és a harc-, illetve szexjelenetek egyensúlya még nincs egészen a helyén, a színvonal ugrani fog a második vagy harmadik kötet után és nagyon jó lesz, legalábbis ezeket hallottam. Maga a főszál nagyon érdekes és izgalmas, démonok és istenek a szereplők, ami változatosság egy kicsit ebben a műfajban (elég sok a vámpíros sorozat).

Miért ne olvasd el? Ha nem kedveled ezt a műfajt, akkor ezzel a könyvvel biztos, hogy nem fogod megszeretni. Jobb, mint sok másik, de vannak azért ennél jobb sorozatok is. Az első kötetet ismerve ez egy középkategóriás felnőtt fantasy, bár mindig érhetik az embert meglepetések.

___________________________________________________________________________________

Történet: 3,5/5 pontból

Karakterek: 3,5/pontból

Kedvenc: a démonok, Lucien, Reyes, Danika

Tetszett: a főszál, a budapesti vonatkozás, a mitológia

Nem tetszett: a felszínes párbeszédek és az, hogy a szereplők gondolatai unos-untalan ismétlődtek.

Kiadás: Ulpius, 2009

Oldalszám: 454 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Miért pont ez? Sok oka van, néhány ezek közül: borítómániás vagyok (bár az eredeti jobb - lentebb), a "sír" és "vámpírvadász" szavak előrángatták a horroros hangulatomat, vadászom a vadászos sztorikat, illetve Molyon még kihívást is találtam hozzá.

Történet: Főhősnőnk, Catherine Crawfield félvámpír, de születésének története nem romantikus. Az édesanyját annak idején megerőszakolta egy frissen átváltozott vámpír, Cat így fogant meg. Születésének körülményei miatt gyűlöli a vámpírokat, annak ellenére, hogy ő is részben közéjük tartozik, de hogy mindezt fel tudja dolgozni öli őket már egészen fiatal kora óta. A sors úgy hozza, hogy összefut Bones-szal a vámpír fejvadásszal, akiben emberére talál és hogy kimásszon a slamasztikából, elfogadja a vámpír ajánlatát. Cat segít neki egy csapat vámpírt megtalálni, akik elég sok bajt okoznak, Bones cserébe segít Cat-nek megtalálni erőszaktevő apját. Az üzlet megköttetik és innentől kezdve minden egyre bonyolultabb lesz kettőjük számára.

Vélemény: A könyv olvasása közben nagyon ingadozott a szeretem-nem szeretem érzés. Voltak benne részek, amik rögtön megfogtak és szívemhez nőtt a történet, illetve a karakterek, de volt olyan is, ami nem tetszett benne. A végére érve az összhatás viszont jó lett és mindenképpen folytatni fogom a sorozatot.

  Egy sorozat bevezető kötete lévén teljesítette a hozzá fűzött reményeket. Az első részek célja ugye az, hogy belekóstolhass egy nagyobb világba, amit majd szépen lassan felépít az író/írónő és hogy megnyerjen magának. Ez sikerült is, pedig volt pár olyan pillanatom, amikor egy időre félre akartam tenni, de most már örülök neki, hogy inkább befejeztem, mert a fentebb említett célt elérte nálam az írónő.

  Cat alakjára rávetült az Anita Blake imádatom és ez először rontotta a róla kialakult képemet, de utána igyekeztem elvonatkoztatni, hiszen nem másolásról van szó, ráadásul a két csajszi különböző karakter. Mindketten badass nők és már ezért nagy kedvencek, szeretem, ha a nő is tud erős harcos lenni, nem csak sütit sütni, plázázni, meg feltartani a cselekményt, mivel őt kell megmenteni, mert szerencsétlenkedik. Cat egy belevaló nő, aki még az elején a szerencséjének köszönheti, hogy sikeresen öli a vámpírokat, hiszen tanítója még eddig nem volt. Nem is tudott betéve mindent a vámpírokról, csak a személyes tapasztalataira és a gyűlöletére tudott támaszkodni. Szexualitásának negatív háttértörténete is kulcsszerepet kapott, hiszen a későbbiekben jelentősége lesz/volt, nem pedig csak a karakterizálásban volt szerepe. Mondhatnám azt is, hogy a könyv legelején csak szuperképességek lenyomatával megajándékozott átlagos és elhagyatott nő volt, míg a végére már igazi kemény és profi harcos lesz.

  Egy szokásos gyilkolós estén véletlenül beleszalad Bones-ba, őt akarja eltenni láb alól, csakhogy Cat nem tudja, hogy a férfi annak ellenére, hogy vámpír nem olyan, mint a többiek, fejvadászként éli az életét és a főgonoszok egyikének nyomában van. A jelenet csavarja, hogy mind a ketten meg akarják ölni a másikat, de végül egyességet kötnek, amit fentebb már leírtam. Az egyesség egyik legfontosabb része, hogy az elapátlanodott Cat egy mestervámpír tanításait élvezheti a fajukról és nem csak jól tudnak együtt gyakorolni, hanem Bones megtanítja őt a harcra is. Cat végre nem érzi magát annyira csodabogárnak és a létezése miatti bűntudata is enyhül egy kissé, ahogy egyre inkább észreveszi, hogy Bones elfogadja őt úgy, ahogy van, míg Cat édesanyja folyamatosan ráerősít erre a bűntudatra, mintha a lány is tehetne arról, hogy ő félvámpír.

  Egyébként Cat édesanyja számomra elég negatív karakter volt, annak ellenére, hogy el tudtam képzelni, hogy milyen borzalmas lehetett neki átélni, hogy megerőszakolták és ő meg is szülte az erőszaktevő gyermekét. Meg tudtam érteni a vámpírok ellen irányuló gyűlöletét és azt is, hogy ha akarja, ha nem, a lánya mindig eszébe fogja juttatni az eseményeket. Mégis volt bennem egy ellenérzés is iránta és nem csak azért, mert a történet is azt sugallja, hogy egy kissé negatív karakter, hanem azért, mert nem értettem egyet a nevelési módszereivel és számomra a lánya iránti szeretet is furcsa volt. Ha most a vámpíroktól eltekintek és belegondolok, hogyha velem történne ilyesmi, én szinte megfojtanám a gyerekemet a szeretetemmel, mert sajnálnám őt, hogy milyen volt az apja. Ehelyett Cat édesanyja szinte csak akkor veszi emberszámba a lányát, ha sikeresen tért haza egy vadászatról és szinte semmi más nem érdekli Cat életéből, csak az, hogy: ugye kislányom megint letéptél ma egy vámpírfejet?  Kimondatlanul pedig ott lebeg a levegőben, hogyha nem, akkor nincs kaja és alvás, nyomás vissza vámpírt ölni, addig haza se gyere. A nagyszülők is rátesznek egy lapáttal erre a nyomásra, mert ha nem ezek a körülmények állnának fenn, akkor is nehéz lenne őket elviselni a maradi nézeteik és piszkálódásaik miatt. Nem csodálom, hogy Cat végül elköltözik.

  A családi háttere adja a konfliktusok legtöbbjét, ami szerintem köteteken át fog ívelni, hiszen Cat egyik fő életcélja, hogy megtalálja az édesapját és megtorolja születésének körülményeit. A kisebb harcok is ebben segítik, hiszen harctudása egyre jobban fejlődik, míg a gyűlölete stabilan megmarad.

  A könyv közepe felé kicsit unni kezdtem a történetet, illetve vontatottnak éreztem, mert az elején már az egyesség során felvetődik a fő szál problematikája, aztán mintha egy kicsit hűlni hagyná az írónő ezt a szálat. Edzés, edzést követ, kisebb harcok és napi rutinfeladatok váltják egymást, Cat visszamegy az egyetemre és bár vannak a főszálra utaló epizódok egy kissé lassan adagolta őket. Úgy éreztem, hogy a történet elején "beharangozott" színvonal zuhanni kezd, szexjelenet is bekerült ide, hogy egy kicsit bonyolódjon a helyzet és kezdtem megijedni, hogy tele lesz tömve ilyenekkel a sztori. Valahogy nem vágytam még egy pornós könyvre, néha abból is megárt a sok. A könyv utolsó harmadában viszont olyannyira felpörögtek az események és olyan csavarokat tartalmazott, hogy le a kalappal, ez mentette meg számomra az egészet. SPOILER! Megjelenik a rendőrség, hogy egy kicsit beleköpjön a levesükbe, majd egyre közelebb jutunk a főgonoszhoz és kiderül ki a csendestárs, aki nagy mértékben mozgatja a háttér szálakat, aztán megjelenik az FBI is, ráadásul az a részleg, ami a természetfelettivel foglalkozik és innentől engem már megvett az egész sorozat. SPOILER VÉGE!

  A stílus néha sántított egy kicsit, a kezdeti vagányságból néha átment közönségesbe, de ez az én egyéni problémám, mindenkinél máshol van az a határ, hogy mikortól tetszik neki egy beszólás és mikortól zavarja. Cat-et még most sem zártam annyira a szívembe, mint más karaktereket az első köteteknél, de nagyon érdekel és kíváncsi vagyok a történet folytatására. Benne van a levegőben, hogy kedvenc karakter lehet belőle. Bones-t is nagyon meg tudtam volna kedvelni, de valamiért nem sikerült még annyira. Talán az első benyomás nem tetszett róla, van egy autós jelenetük, ahol egy kissé közönségesnek és utálatosnak tűnt számomra. Ugyanolyan elítélendő és megvetendő vámpírnak láttam, mint akiket eddig Cat gyilkolászott és nagyon lassan ment az, hogy a véleményem megváltozzon róla.  A későbbiekben pedig a kemény vámpírt nagyon esendő embernek és egy kissé túlzottan romantikusnak találtam. Emiatt úgy éreztem, hogy a könyv végére, az egyik végletből átjutott a másik végletbe a személyisége és eldöntetlen maradt számomra, hogy kedvelem-e vagy sem.

  Piros pontok járnak a harcjelenetek miatt, a történet miatt és azért is, hogy nem volt telenyomva szexjelenetekkel, amik lassították vagy az egész történetet kitöltötték volna. Pont annyi volt benne, amennyi kellett és megvolt az értelme. Nem csak a karakterek kapcsolatát fejezte ki, hanem egyfajta személyiségfejlődés is volt.

  Viszont jár pár fekete pont: félúton voltam a sírhoz, akárhányszor Bones szájából kibukott az, hogy Cicuska. Szójátéknak nagyon jó, bár nem eredeti, de ez a becenév nekem katasztrófa volt. Személyes probléma, nem tagadom, de bennem erősen él a sztereotípia, hogy a hidrogénezett szőke hajú, buta plázacicát hívja a kétajtós szekrény Mackókája Cicuskának. Sem Bones karakteréhez nem illet ez a becézgetés, sem pedig egy olyan badass csajhoz, mint Cat. Ezzel már eleve az a gondom, hogy tőlem távol állnak az ilyenfajta becézések, de ez nem a könyv, sem pedig a fordító hibája.

  Hatalmas nagy fekete pont nálam a szerelmi szál és nagyon sajnálom, hogy így lett megírva, ahogy. Egy több kötetes, hosszabb lélegzetű sorozatnál azt várnám, hogy a szereplők közti konfliktust a vonzalom okozza részről részre, hogy ne csak a főgonoszok miatt aggódjak, hanem azért is, hogy összejönnek vagy sem. Rengeteg vicces, kétértelmű és sziporkázó jelenetet hagyott ki ezzel az írónő, pedig ért ezekhez. A könyv elején vannak ilyen jelenetek, de sokkal jobban vonzott volna a párosuk, ha több kötetben van szerelmi konfliktus. Így is van, de az már nem annyira vonz, mivel eleve nem kedveltem meg annyira a párosukat. Számomra túl gyorsan ellőtte az írónő a szerelembe esést, a férfi túl gyorsan mondja ki a szeretlek szót és túl gyorsan megy át a kemény karakter gyengéd romantikusba. A női karakter már később mondja ki és ez jó, érthető is, de nekem még ez is gyorsnak tűnt. Amikor elhangzik az ő szájából is a "szeretlek", valahogy nem éreztem azt, hogy már eljutott idáig, hiszen olyan nagy jelei nem voltak, sőt még a végén sem láttam azt, hogy annyira oda lenne meg vissza.

Miért olvasd el? Ha szereted a badass csajos stílust, a sötét és véres hangulatot, amit megspékeltek szexjelenettel, akkor tetszeni fog.

Miért ne olvasd el? Ha nem jön be annyira a szókimondó stílus, mert közönségesnek érzed, akkor nem lesz a kedvenced. Ha romantikus sztorira vágysz, akkor ahhoz egy kicsit kevés, inkább az akció van túlsúlyban. Ha eleged van a vámpíros történetekből, akkor inkább mást válassz.

Ui.: 4 pontot kap a könyv, mert érzem/hallottam, hogy a többi kötet ennél sokkal jobb lesz, így nem lenne fair, ha ez is megkapná a max. pontot. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: talán Cat, illetve az FBI

Tetszett: az alapötlet, a badass stílus, a harcok, a humor.

Nem tetszett: a becenév, a számomra indokolatlanul túl gyors szerelmi szál, elég lett volna a szexjelenet, ha már mindenképp feszültség kellett a karakterek között.

Kiadás: Ulpius-ház, 2009

Oldalszám: 416 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább

Aldous Huxley - Szép új világ

Miért pont ez? Molyos kihívások alkalmából vettem elő a könyvet és ez jó indok volt ahhoz, hogy végre elolvassam, mert születésem óta a könyvespolcon porosodott és várt rám. Ráadásul rajta van az "1001 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz" listán, emellett pedig az amerikai iskolákban tiltott könyv.

Történet: Angliában, egy elképzelt jövőben játszódik az utópisztikus, de egyben disztopikus sci-fi történet. A könyv elején egy csapat tanuló tanulmányi kiránduláson vesz részt a Belső-Londoni Keltető és Kondicionáló Központban, ahol maga az igazgató vezeti körbe a kis csapatot és közben nekik és nekünk is felvázolja az új világot. Az embereket úgy állítják elő az intézményben mesterséges megtermékenyítéssel, mint a palackozott üdítőket a gyárakban és a kezdetektől "manipulálják" a szervezetüket, hogy elfogadják majd azt a kasztot, ahová tartozni fognak, ugyanis a könyvben egy hierarchikus kasztrendszer van, amelyet szánt szándékkal hoznak létre. A kasztok egészen az Alfától az Epszilonig rendelkeznek szintekkel és mindenkinek más a feladata. A mesterséges "embergyártás" miatt gyakoriak akár a húszas ikrek is, van a gyárakban nem is egy részleg, ahol az egész gépsoron ugyanolyan emberek dolgoznak és mind ikrek. Legfőbb jellemzője a társadalomnak, hogy mindenki boldog, mert úgy "kondicionálták" őket kiskorukban, hogy azok legyenek. A könyv egyik főszereplője, Bernard is itt dolgozik, de ő egy kicsit kilóg ebből a manipulált társadalomból, mert az emberibb tulajdonságaival deviánsnak számít a viselkedése. Egyik alkalommal elutazik a könyv női főszereplőjével, Leninával egy rezervátumba, ahol az emberek még eleven szülők és mai szemmel nézve normálisak. Itt összetalálkoznak John-nal, aki az új manipulált társadalom leszármazottja, csakhogy nem mesterséges megtermékenyítéssel jött létre, hanem biológiailag teljesen normális módon fogant és született meg. Bernard magával viszi a fiút/férfit az új világba, ahol nagy szenzációnak számít és kísérletezni akarnak vele. 

  Vélemény: Pár napja tudtam meg, hogy a könyv tiltott az amerikai iskolákban és nem ez az első alkalom, hogy tiltják a könyv elolvasását. Amióta Huxley megírta (1932) nem egy alkalommal támadták a művet, így más szemmel olvastam a sorokat. A tiltás indokai: támadó nyelvezet, érzelemmentesség, rasszizmus, nyílt szexualitás. Első felindulásomban tiltakoztam pár vád ellen, de a könyv végére érve megértettem a tiltás indokait, bár nem értek annyira egyet velük. A vádak köré csoportosítom a véleményezést, de először leszögezem, hogy felesleges volt kitiltani az amerikai iskolákból, mert egyrészt semmivel sem "rosszabb" vagy polgárpukkasztóbb a többi műhöz képest, másrészt pedig olyan mögöttes mondanivalója van és olyan nehéz nyelvezete, hogy egy átlag amerikai tinédzser el sem olvasná és meg se értené a könyvet. Szerintem ez lenne a legutolsó mű, amihez hozzányúlnának a könyvtárban. Ezzel most nem sértegetni akarom az amerikai tinédzsereket, csak általánosságban említem meg, hogy ez egy olyan kaliberű könyv, aminek a megértéséhez és megfelelő értékeléséhez élettapasztalatra, műveltségre és előzetes tanulmányokra van szükség, vagy egyszerűbben fogalmazva idősebbnek kell lenni hozzá, tehát felnőtteknek szóló könyv.  
  

  Első indok, rasszizmus: Először felháborodtam ezen a vádon, hiszen itt nincs faji vagy vallási üldözés, nem támadják a rasszokat, az író sem támadja vagy becsmérli őket sem nyíltan, sem burkoltan, aztán elgondolkoztam rajta, hogy akik kitiltják a könyveket nem csak a levegőbe dobálóznak az indokokkal, így rájöttem, hogy bennem van a hiba és utánanéztem, hogy mit is jelent a rasszizmus. Durván kifejezve, faji megkülönböztetést jelent, ez nem újdonság, csakhogy nem kizárólag úgy lehet értelmezni, hogy én fehér vagyok, te meg fekete. Bármi lehet a megkülönböztetés alapja, mint ebben a könyvben is. 

  Egészen a mesterséges megtermékenyítés pillanatától, a felnőttlétig manipulálják a gyermekeket és a fiatalokat, így hozzák létre a különböző kasztokat. Az Alfák lesznek a kiváló elmék, az igazgatók, a vezetők, aztán ahogy egyre jobban haladunk lefelé a hierarchiában, annál inkább butábbak a kasztok. A népesség legalja az Epszilon kaszt, akiket félmajmoknak csúfolnak a könyvben. Nem csak buták, hanem csúfok is és egy csecsemő szellemi szintjén vannak. Ők olyan munkákat végeznek, mint a takarítás vagy a lift kezelése. A manipulálást először is azzal kezdik, hogy amíg a magzatok kis tartályokban növekednek, különböző vegyi anyagokat juttatnak be a szervezetükbe, attól függően, hogy mi lesz majd a feladatuk és a kasztjuk. Ha valakinek pl. a magasban kell majd dolgoznia, mert taxihopter vezető lesz, akkor úgy manipulálják, hogy nemcsak jól tűrje a magasságot, hanem kimondottan csak a magas helyeken érezze jól magát. Ha valaki a trópusokon fog dolgozni, akkor úgy manipulálják, hogy imádja a meleget és így tovább.

  Gyermekkorukban pavlovi módszerekkel "nevelik" őket tovább, pl. a kisbabák elé tesznek egy szép virágot vázában és mellé egy képes könyvet, amikor viszont a babák örömtől sikongatva odaérnek hozzájuk, a padlóba vezetett árammal megrázzák őket, így egy idő után meggyűlölik a könyveket és a virágokat, mert nekik nem szabad olvasással és a táj csodálatával elpazarolni az életüket. Tinédzser korban pedig a hipnodémiával manipulálják őket, ami azt jelenti, hogy altatásban tartják őket és álmukban szövegeket hallgattatnak velük újra és újra, míg tudatalatt meg nem tanulják az alapvető erkölcsöt. Pl. "Az Epszilonok feketében járnak és én nem barátkozhatok velük, mert én Gamma leszek. Az Epszilon rossz, a Gamma jó. Örülök, hogy Gamma leszek, mert jobb az Epszilonnál. Az Epszilonok feketében járnak........" Újra és újra ilyen szövegeket hallgatnak.  

Emiatt kapta a könyv a rasszista jelzőt, hiszen a kasztokat arra nevelik, hogy az alacsonyabb rangúakkal ne érintkezzenek és beléjük nevelik az irtózást. Ezzel szemben viszont arra is megtanítják őket, hogy egyik egyén sem felesleges a társadalomnak, mert mindenkinek megvan a helye és a munkája. Mindenki attól érzi magát boldognak, hogy már álmában megtaníttatják vele, hogy én pl. Gamma leszek és az nagyon jó. Ezzel érik el a társadalmi stabilitást, hiszen ha mindenki boldog és robotként azt teszi és úgy viselkedik, ahogy a kasztjában kell, akkor stabil marad a rendszer. Egy Epszilonnak esze ágában sem lesz lázadni a sorsa ellen, mert ő így boldog. Ha Alfa lehetne, nem tudna boldog lenni, mert Epszilonnak nevelték, de eleve eszébe sem jut, hogy Alfa akarjon lenni, mert: "Epszilon vagyok és ez nagyon jó." Tehát ebben a világban kilőtték a boldogtalanságot és a háborúkat, mert mindenki boldog, ha mégis rosszabb lenne a hangulat, akkor pedig szómát kapnak (amúgy is mindennap kap belőle mindenki), ami tulajdonképpen drog. Ha ezt beveszik, akkor "elutaznak" és amikor visszajönnek, ugyanolyan boldognak érzik magukat, mint mindig is. Csodálkozom, hogy az általános droghasználat a társadalomban miért nem került a tiltó indokok közé.

  A rasszizmus abban nyilvánul meg, hogy arra nevelik a kasztokat, hogy rasszisták legyenek, de ha valaki már felnőtt fejjel olvassa a könyvet, akkor nem lesz tőle rasszista. Sőt! Ha egy gyerek olvassa (amit nem hiszem, hogy megtenne, mert unná és nem értené a könyvet), ő sem lenne rasszista, mert Huxley nem erre buzdít, hanem tárgyilagosan megemlíti. Akár tetszik, akár nem, rasszizmus van és létező, mindennapos szociológiai fogalom. Lehet és kell is róla beszélni, mint ahogy Huxley is megtette, ezzel még nem követett el bűnt és nem buzdított senkit sem rasszizmusra, csak egy általa elképzelt világban bemutatta, hogy létezik és létezne is minden társadalomban, enélkül nem létezhetne hierarchia. Már maga a hierarchia rasszizmus, ha a szó szerinti fogalomnál maradunk.

  Második indok, nyílt szexualitás: Ezzel az indokkal nem értek egyet, mert én nem találtam a könyvben nyílt szexualitást. Nem egy tinikönyvet olvastam, amire rányomtam volna a 18-as karikát a 16-os helyett és ez a könyv a közelükben sem volt. A nyílt szexualitás csak annyiban mutatkozik meg, hogy viagra-szerű rágókat rágnak és mindenki lefekhet mindenkivel, sőt, az az elfogadott. A házasság és a párkapcsolat nem létező, sőt, tiltott fogalmak ebben a világban. "Mindenki mindenkihez tartozik" ezt nevelik beléjük a hipnodémiával. Ezzel kiküszöbölték, hogy olyan érzések létezzenek, mint féltékenység, epekedés, plátói szerelem, magány. Senki sincs egyedül, ezért nem depressziósak, tesznek is arról a vezetők, hogy sose maradjon senki egyedül. A nőket eleve meddővé teszik, hiszen gyárakban "gyártják" az embereket, aki pedig mégsem meddő, azt a célt szolgálja, hogy a mesterséges megtermékenyítéshez petesejtet adjon. A nők nem akarnak gyermekeket, sem férjet. Egyenesen undorítónak tartják, szégyenletes bűnnek, ha valaki elevenen szüli meg a gyerekét. Az anya és apa szó a legnagyobb és legsúlyosabb szitokszavak közé számít. A nyílt szexualitás itt inkább polgárpukkasztó szexualitás a mai ember szemével nézve, mivel mi elsősorban monogámok vagyunk. 

  További indokok, támadó nyelvezet és érzelemmentesség: A nyelvezettel csak azért nem értek egyet, mert személy szerint engem semmire sem buzdított Huxley. Tény, hogy a könyvben istenkáromlás van, hiszen ebben a világban nem léteznek vallások és istenek, csak Fordot és Freudot tisztelik, Ford T-modelljétől van az időszámításuk és nem is tudják, hogy mi az a vallás, mert a Biblia tiltott, sőt egyenesen ismeretlen könyv a számukra, de ettől én még nem leszek ateista és Huxley sem jelenti ki, hogy Isten nem létezik, nem is akarja bebizonyítani a létét vagy nemlétét.  

  Az érzelemmentesség viszont jelen van a könyvben, de csak részletekben és inkább ellenpontként. A szép új világ emberei érzelemmentesnek tűnnek, hiszen nem tudják mi az a szerelem, mi a ragaszkodás, nem tudnak sírni, nem éreznek fájdalmat, vagy veszteséget stb. Mivel mindenki boldog, sosem tapasztalták meg az ellenkezőjét és fel sem tudják fogni a negatív érzelmeket csak a pozitívakat. Ezekért tűnik úgy, hogy érzelemmentes a világ, de nem így van. Ott van ellenpontként John alakja, akin pont azért akarnak kísérletezni, mert két Alfa elevenen született gyermeke és egy rezervátumban nevelkedett a szép új világtól elkülönítve, természetes emberi módon. Ő igenis érez, sőt kimondottan romantikus. Ő testesíti meg a normális, érző embert a műben, aki elborzad ettől az új világtól. Fájdalmat és csalódottságot érez, szerelmes Leninába, szereti az anyját és ragaszkodik is hozzá, tudja mi a vallás és imádkozik Istenhez és a rezervátumban megismert különböző istenekhez is. Ő volt a legemberibb és legszimpatikusabb karakter, ő testesítette meg az olvasót, az ő reakciói a miénk is.

  Oldalakat lehetne még írni a könyvről, de már így is hosszú lett a vélemény, csak pár érdekességet és sajátosságot emelek ki. A világ tehát hierarchikus, érzelemmentes, de mindenki boldog benne, az ő számukra valóban utópisztikus a világ, mert nincs magányosság, anyagi gond, munkahelyi gond, nem tudják felfogni mi a halál, sőt olyan természetességgel fogadják, mintha csak aludni mennének. Mindenki dolgozik, utána szórakozni megy, büntetlenül és következmények nélkül váltogatják a partnereiket, nincsenek betegségek, bogarak, amik terjesztenék őket, minden tiszta és makulátlan, luxuskörülmények között élnek, a levegőben helikopterekkel közlekednek. Az ételek és a ruhák is mesterségesek, de nem számít, mert nincs betegség, sem pedig öregség. Mindenki drogozik, tehát szómát szed, ami csak arra szolgál, hogy megnyugtassa őket, pihenjenek egy kicsit és legyen mivel eltölteni az idejüket, míg munkába nem állnak ismét. Még az olvasás is egyenlő a lustasággal és a haszontalansággal. 

  Összességében Huxley egy zseni volt. A könyv elég rendesen polgárpukkasztó és felháborító, de egy remekmű. Bemutat egy elképzelt utópisztikus világot, de csak a szereplők számára az, mert nekünk, olvasóknak és John-nak is, a Vadembernek disztópikus. Elgondolkodtató mű, mert olyan kérdéseket vet fel, hogy hová fog vezetni a tudomány, mi lesz/lehet az emberiséggel egy idő után, hogy lehet elérni a társadalmi stabilitást és a boldogságot és az egyáltalán jó lesz-e nekünk, embereknek. Kell nekünk, hogy mindenki boldog legyen? Megfizetnénk érte az árat? A könyv bemutatja John szemén át, hogy a ma embere hogyan élné meg, ha egy ilyen világba csöppenne, hogyan tudná kezelni ezt az életet. Milyen lenne vallás nélkül élni, milyen lenne természetesnek venni a halált, fájdalom nélkül. És még lehetne sorolni, hogy mennyi gondolatot elindít az emberben minden egyes sor. Ezért mondtam, hogy elsősorban a felnőttek tudják értelmezni és élvezni a könyvet, nekem is fel kellett hozzá nőnöm, hogy azt a figyelmet adjam neki, amit megérdemel. Egy tinédzser számára nehezen értelmezhető a könyv világa és nem biztos, hogy át tudják látni a társadalmi stabilitás és egyéb fogalmak jelentőségét globálisan.

  Miért olvasd el? Ha szereted a disztópiás könyveket, akkor ne hagyd ki. Rajta van az "1001 könyv..." listán és nem véletlenül, mert alapműnek számít. Ha szeretsz elgondolkozni az élet nagy kérdésein, akkor is olvasd el, mert egy sajátos választ ad ezekre a kérdésekre. 

  Miért ne olvasd el? Ha még tinédzser vagy, akkor várj a könyvvel pár évet, mert ha unni nem is fogod, később jobban át tudod érezni és értékelni a világot. Ha nem szereted a polgárpukkasztó műveket, akkor hagyd ki, mert kihoz a sodrodból, egyébként nyomós indokom nincs rá, hogy miért is kéne kihagyni ezt a művet.

_________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Tetszett: Az egész!

Nem tetszett: A könyv világa elképesztő, de ennél sokkal jobban is kifejthette volna, illetve nagyobb súlyt adhatott volna John karakterének, még ennél is többet.

Kedvenc: John és Mustapha Mond

Kiadás: (Sok kiadást ért meg, csak egyet teszek ide, amit én is olvastam) Kozmosz Könyvek, 1982

Oldalszám: 212 oldal 
__________________________________________________________________________________

Tovább