Isaac Asimov - Második Alapítvány

Miért pont ez? A trilógia első két részét elolvastam és tetszett, így semmi sem akadályozott meg benne, hogy elolvassam a "befejező" részt. 

HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ KÉT RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!

Történet: Még mindig a Seldon-Terv körül forog a történet, de itt már nagyobb a tét. Az első két kötetben kisebb epizódok mutatták be, hogy az Alapítvány és a környező bolygók hogyan tesznek a Tervért és ellene. Voltak izgalmas pillanatok, kudarcok és sikerek, de a második kötet végén úgy tűnt, hogy az egész Terv elbukott, mert Hari Seldon nem számolt egy tényezővel, egy mutánssal, az Öszvérrel. A második kötet végén még nem oldódott meg a probléma, így muszáj a harmadik kötetért nyúlni olyan gyorsan, hogy az előző még ki sem hűlt a kéz melegétől. A harmadik, "befejező" kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: az Öszvér a központi figura, mellette viszont egyre inkább előtérbe kerül a rejtélyes Második Alapítvány. Mindenki azt keresi, hogy hol is rejtőzhet a galaxisban, így még nagyobb az izgalom, mint ami az Öszvér felbukkanásakor volt. Végül kiderül a rejtély és igencsak meglepő a felfedezés.

Vélemény: Ha egy sorozatba belekezd az ember, önkéntelenül is rangsorolni kezd, hogy melyik rész tetszett neki a legjobban. A trilógiák átka, hogy az első rész általában a legütősebb, a második már nem felel meg a várakozásoknak, mert gyengébbnek, unalmasabbnak vagy "elrontottnak" tűnik, a harmadik és egyben befejező rész pedig megint megugrasztja a színvonalat és nagyon sok múlik a befejezésen. Ha jól kidolgozott, izgalmas, nem csak egy rövidke fejezetben zárul le, akkor azt a hatást kelti, hogy az egész sorozat jó volt, méltó volt a befejezés és az ember elnézi a második, átvezető rész gyengeségeit. Ha viszont egy bekezdésben, vagy egy fejezetben oldódik meg a nagy Konfliktus és túlságosan is egyszerűen, akkor a képzeletbeli görbe hatalmasat bukik a végén. Asimovnak sikerült úgy lezárnia a trilógiát, hogy a görbe az égbe szökjön és a vége elvesszen valahol a végtelenségben. 

  A kötet két részre oszlik, két emberöltőt ölel fel. Az első rész még mindig az Öszvér idejében játszódik, közvetlen folytatása a második kötetnek. Furcsa volt számomra, hogy nem egy köteten belül záródott le a története, hiszen Asimov eddig minden kisebb epizód szálait elvarrta egy köteten belül, de szerencsére ezzel nem így tett. Számomra túlságosan is egyszerűen és könnyedén végeztek a hatalmas gonosszal, az Öszvérrel és túlságosan is gyors volt az eltűnés. Amit tettek vele, az kíváncsivá tett, hogy milyen is lehetett a későbbi élete a "változás" után, de Asimov nagyon gyorsan lekeverte ezt a szálat. Ha a második kötet végén teszi ezt, akkor nem nyúltam volna olyan gyorsan a harmadikért, mert ott lehetett volna a pihentetés lehetősége és nem is tetszett volna annyira a második kötet. 

  Később látni lehet, hogy ennek az elrendezésnek megvolt a célja, ugyanis már az Öszvér életének vége felé megjelennek a Második Alapítvány képviselői és többnyire ők is kerülnek előtérbe. Szépen lassan kibontakozik előttünk az ő világuk is, a történetük, miközben azt sem tudjuk, hogy hol vannak a galaxisban, csak a képviselőikkel találkozunk. 

 

   A kötet második része az Öszvér utáni időben játszódik, amikor már csak legenda. Könyveket és tanulmányokat írnak róla, a palotáját, ahol lakott bezárják és valami misztikum lengi körül, csak a következő uralkodó engedélyével lehet a szentélyét meglátogatni. Gonoszsága ellenére mondhatnám azt is, hogy nagy tisztelet övezi az egész életét és a személyét. 

  Az Alapítványról származó, de nem ott élő kislány, Arcadia indítja el a főkonfliktust. Kihallgat egy beszélgetést, ami az apja és más méltóságok között zajlik, majd hirtelen elhatározásból elszökik otthonról és elbújik nagybátyja, Munn hajóján, hogy a küldetésben ő is részt vegyen. Munn be szeretne jutni az Öszvér palotájába, hogy ott megtalálja a Második Alapítvány rejtekhelyét, hiszen az az elképzelés uralkodik a világban, hogy az Öszvér valójában megtalálta őket, de már nem tudott eljutni hozzájuk. Mindvégig szurkoltam, hogy bejusson a palotába, hiszen majd megvesztem én is a kíváncsiságtól, hogy hol is lehet a Második Alapítvány. Bár a felnőttek már nem tűntek annyira észlényeknek, Arcadia a tizennégy évével nagyon is talpraesett volt, ezért ő lett a kedvenc karakterem. 

  A könyv második része egyre izgalmasabb és bonyolultabb lett, gyakran már a saját szemének sem hihetett az ember. Eleinte próbáltam én is kitalálni a szereplőkkel együtt, hogy a rengeteg variáció közül, hol lehet a Második Alapítvány. Amikor kitört a háború, akkor együtt izgultam mindenkivel, hogy a Második Alapítvány közbelép-e, ki fog nyerni, de közben tartottam a "megoldástól", mert mind a két Alapítványt megkedveltem. Ebben a világban az Első Alapítvány ellenséges érzéseket táplált a Második Alapítvány iránt, holott azt hihetné az olvasó, hogy egymásra kell találniuk, így elég érdekes helyzet állt elő. Ha a háború két oldalán álló csapat mindegyikét szereted, akkor kinek szurkolnál? 

  Végül olyan meglepetések és csavarok derültek ki, hogy nem is gondolt volna rá az ember, még maguk a szereplők sem, a lezárás pedig egy hatalmas nagy arcul csapás volt. Szó szerint tátva maradt a szám és visszamenőleg próbáltam összerakni a mozaikdarabkákat. Tökéletes befejezése volt ez a trilógiának és hiába zárult le, annyi kérdés maradt az emberben, hogy muszáj elolvasni a többi utólag megírt részt és az előzményeket is. Szerettem Asimov világában lenni, szerettem az összes a karaktert, a csavarokat, az izgalmakat, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el az összes kötetet. 

Miért olvasd el? Mert nagyon izgalmas, nagyon csavaros és nagyon érdekes történet. A kötetek közül eddig ez volt a legjobb. Asimov karakterei nagyon szerethetőek, a világ jól kidolgozott, tele van rejtélyekkel és rejtvényekkel is.

Miért ne olvasd el? No comment. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Öszvér, Arcadia, Preem Palver

Tetszett: az egy kötetbe sűrített sok izgalom és rejtély

Nem tetszett: túl egyszerűen számoltak le az Öszvérrel

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982

Oldalszám: 280 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább

Janet Evanovich - A szingli fejvadász 2.

Miért pont ez? Az első rész nagyon tetszett, így folytattam a sorozatot. 

Történet:  Stephanie Plum folytatja a fejvadászatot, hiszen még mindig le van égve, még mindig ugyanott lakik, még mindig szingli és nem utolsósorban kezd ráérezni a szakma ízére. Ezúttal Kenny Mancusot kell elkapnia, akit emberöléssel vádolnak. A hulla Kenny egyik barátja volt, Kenny pedig Morelli unokatestvére, így hamarosan ő is belekeveredik az ügybe. Kenny baráti társasága kibővül egy fővel, Spiro Stivával, aki főszereplővé növi ki magát a könyv során. Elszabadul a pokol és Mazur nagyi is, akinek annyira megtetszik Steph munkája, hogy teljesen beleéli magát ebbe az életbe, de nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy ő azt elképzelte. 

Vélemény: Nehéz úgy véleményt írni egy könyvről, hogy lassan több mint egy hónapja "szenved" vele az ember, mert önkéntelenül is elfelejt belőle részleteket, másrészt könnyebb, mert jobban fel lehet mérni, hogy milyen hatást és élményt hagyott maga után. Nem azért olvastam ilyen hosszú ideig, mert rossz, egyáltalán nem volt az, csak az első kötethez képest másabb volt és valahogy nem kötött le annyira, sokszor félretettem, mert találtam "jobbat" is. 

  Megszerettem a sorozatot, mert laza, iszonyatosan vicces, pörgős és izgalmas is, de ez a rész valahogy veszített a varázsából. Sok minden nem történt benne, de ezt a hiányt pótolta a rengeteg humor: a beszólásokon és az esetlen helyzeteken nagyon sokat lehetett nevetni. Stephanie továbbra is nagyon kedvelhető figura, Morelli még inkább, viszont Mazur nagyi viszi a pálmát a lökött viselkedésével. Erőssége volt a kötetnek az is, hogy sokkal többször szerepelt benne Steph családja és a mindennapi életükbe nyerhettünk bepillantást. A családi jelenetekből többet meg lehet tudni Stephanie-ról és közelebb tud kerülni az olvasóhoz. 

  A humor erőteljesen jelen volt ebben a részben, de sajnos a krimiszál rovására. Egy kicsit túl hihetetlenül és túlságosan egyszerűen történtek a dolgok, nagyon hiányoltam az első kötet csavarosságát. A végeredményen meg sem lepődtem igazán és maga a nyomozás-szál untatott is. Az "eset" érdekes volt és Kenny kiérdemelt volna egy FBI profilozó részleget és az ELTE Pszichológia tanszékét, annyira egy elborult agyú fazon, de ehhez az őrülethez képest ostoba volt. Az írónő jól tud írni, kiváló a humora, de a főszereplőkön kívüli karakterizálás egy kicsit kusza. 

  Miután letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy olvastam egy szórakoztató kis sztorit, amit holnapra el is felejtek és ha már elolvasok utána vagy tíz könyvet, szerintem még arra se fogok emlékezni, hogy kit is kellett elkapni és miért. Ez a rész inkább a humorra és a vicces jelenetekre ment rá, nem pedig a történet kidolgozottságára. Sokszor a humorral is problémáim akadtak, nem a beszólásokkal és a jelenetekkel volt gondom, hanem azzal, hogy két erőteljes hangulat keveredett, amit nem tudtam hova tenni.

  Van egy szingli fejvadászunk, aki csetlik-botlik, van mellette egy bolondos család, fura szokásokkal, van egy jófej pasi, aki kemény, tetszik a főhősnőnek és van mellé egy kis krimiszál. Minden olyan megvan benne, ami sikeressé teszi/teheti az egész sorozatot. Viszont emellett durva dolgok történnek, olyan komoly témákat pedzeget benne az írónő, ami valahogy nem illik ide. Rá lehet fogni, hogy fekete humor, de ez szerintem már túlment rajta egy kicsit. Ellenpontként iszonyatosan beteg és őrült fazonokat tesz be a kis lökött, bolondos és vicces család mellé, emiatt pedig olyan érzésem volt, hogy kifigurázza az életveszélyes helyzeteket és egy hatalmas nagy poént csinál belőle. 

 SPOILER! Azért tűnt túlságosan is hihetetlennek a sztori, mert egy pszichopatát szerintem a büdös életben nem kap el még pénzért sem egy csetlő-botló szingli nő nulla tapasztalattal, főleg nem a nagymamájával. Ha még egy Morelli kaliberű rendőr kapja el, rendben van, de nem így történt. SPOILER VÉGE!

  Nekem az nem vicces, hogy egy pszichopatából, mint Kenny is, olyan figurát csinálnak, akin csak röhögni lehet. Élnek és vannak ilyen pszichopaták és ebben semmi vicces nincsen. Az sem vicces, hogy a nagymama csuklójába belevágnak egy jégvágót és az sem vicces, hogy élve beleteszik egy hullaházi tepsibe és rácsukják az ajtót. Az meg pláne nem humoros, hogy testrészeket küldözgetnek a főszereplőnek, aki a családjával együtt meg szó szerint röhög rajta. Nekem ettől semmivel sem tűnt normálisabbnak a többi szereplő, mint egy pszichopata, ugyanis nem hihetően reagálták le a dolgokat. Ha előveszem az empátiát, akkor ezeken nem nevetni, hanem sírni lehetne.

  Sok embernek biztos tetszik ez a keveredés, de nekem valahogy nem jött be. Ha egy humoros krimit akarok olvasni, előveszem Rejtő Jenő valamelyik könyvét, ha egy vagány nyomozós sztorit akarok olvasni, akkor előveszem XY író könyvét, ha pszichopatákról és nehéz témákról akarok olvasni, akkor megint másik könyvet veszek elő, ha pedig egy amerikai akció-szerelmi vígjátékot szeretnék olvasni, akkor megint csak másik könyvért nyúlnék. De az, hogy az összes hangulatot és témát belesűrítik egy könyvbe, nekem nem okozott akkora élményt, hogy rajongjak a sorozatért. Szerintem helyén kell kezelni a dolgokat. Egy csetlő-botló Steph-hez hasonló alakhoz ne akarjunk berakni egy Bundyt vagy Bonnie és Clyde-ot, vagy akár egy Gyilkos elmék sorozatba való pszichopatát és főleg ne úgy, hogy a nő el is kapja, mikor még a filmekben is irreális az ilyen párosítás. 

Miért olvasd el? Ha könnyed kikapcsolódásra vágysz és bírod a "fekete humort", akkor tetszeni fog. A történet pörgős, nem mentes az izgalmaktól és nagyon sokat lehet nevetni a beszólásokon. 

Miért ne olvasd el? Ha nagyon érzékenyen érint az erőszak, akkor neked is bajod lesz a humorral és talán kihoz a sodrodból. Ha nem rajongsz a hoollywoodi húzásokért, akkor sem fog tetszeni.

__________________________________________________________________________________

Történet: 4/6 pontból

Karakterek: átlagban 4/6 pontból

Tetszett: a humor

Nem tetszett: a gyenge krimiszál, a komoly téma kifigurázása, a túl sok hihetetlenség

Kedvenc: Rex, a hörcsög

Kiadás: Ulpius-ház, 2007 és 2011

Oldalszám: 376 oldal

___________________________________________________________________________________

Tovább