Miért pont ez? A trilógia első két részét elolvastam és tetszett, így semmi sem akadályozott meg benne, hogy elolvassam a "befejező" részt.
HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ KÉT RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!
Történet: Még
mindig a Seldon-Terv körül forog a történet, de itt már nagyobb a tét.
Az első két kötetben kisebb epizódok mutatták be, hogy az Alapítvány és a
környező bolygók hogyan tesznek a Tervért és ellene. Voltak izgalmas
pillanatok, kudarcok és sikerek, de a második kötet végén úgy tűnt, hogy
az egész Terv elbukott, mert Hari Seldon nem számolt egy tényezővel,
egy mutánssal, az Öszvérrel. A második kötet végén még nem oldódott meg a
probléma, így muszáj a harmadik kötetért nyúlni olyan gyorsan, hogy az
előző még ki sem hűlt a kéz melegétől. A harmadik, "befejező" kötet ott
folytatódik, ahol az előző abbamaradt: az Öszvér a központi figura,
mellette viszont egyre inkább előtérbe kerül a rejtélyes Második
Alapítvány. Mindenki azt keresi, hogy hol is rejtőzhet a galaxisban, így
még nagyobb az izgalom, mint ami az Öszvér felbukkanásakor volt. Végül
kiderül a rejtély és igencsak meglepő a felfedezés.
Vélemény: Ha
egy sorozatba belekezd az ember, önkéntelenül is rangsorolni kezd, hogy
melyik rész tetszett neki a legjobban. A trilógiák átka, hogy az első
rész általában a legütősebb, a második már nem felel meg a
várakozásoknak, mert gyengébbnek, unalmasabbnak vagy "elrontottnak"
tűnik, a harmadik és egyben befejező rész pedig megint megugrasztja a
színvonalat és nagyon sok múlik a befejezésen. Ha jól kidolgozott,
izgalmas, nem csak egy rövidke fejezetben zárul le, akkor azt a hatást
kelti, hogy az egész sorozat jó volt, méltó volt a befejezés és az ember
elnézi a második, átvezető rész gyengeségeit. Ha viszont egy
bekezdésben, vagy egy fejezetben oldódik meg a nagy Konfliktus és
túlságosan is egyszerűen, akkor a képzeletbeli görbe hatalmasat bukik a
végén. Asimovnak sikerült úgy lezárnia a trilógiát, hogy a görbe az égbe
szökjön és a vége elvesszen valahol a végtelenségben.
A kötet két részre oszlik, két emberöltőt
ölel fel. Az első rész még mindig az Öszvér idejében játszódik,
közvetlen folytatása a második kötetnek. Furcsa volt számomra, hogy nem
egy köteten belül záródott le a története, hiszen Asimov eddig minden
kisebb epizód szálait elvarrta egy köteten belül, de szerencsére ezzel
nem így tett. Számomra túlságosan is egyszerűen és könnyedén végeztek a
hatalmas gonosszal, az Öszvérrel és túlságosan is gyors volt az eltűnés.
Amit tettek vele, az kíváncsivá tett, hogy milyen is lehetett a későbbi
élete a "változás" után, de Asimov nagyon gyorsan lekeverte ezt a
szálat. Ha a második kötet végén teszi ezt, akkor nem nyúltam volna
olyan gyorsan a harmadikért, mert ott lehetett volna a pihentetés
lehetősége és nem is tetszett volna annyira a második kötet.
Később látni lehet, hogy ennek az
elrendezésnek megvolt a célja, ugyanis már az Öszvér életének vége felé
megjelennek a Második Alapítvány képviselői és többnyire ők is kerülnek
előtérbe. Szépen lassan kibontakozik előttünk az ő világuk is, a
történetük, miközben azt sem tudjuk, hogy hol vannak a galaxisban, csak a
képviselőikkel találkozunk.
A kötet
második része az Öszvér utáni időben játszódik, amikor már csak legenda.
Könyveket és tanulmányokat írnak róla, a palotáját, ahol lakott
bezárják és valami misztikum lengi körül, csak a következő uralkodó
engedélyével lehet a szentélyét meglátogatni. Gonoszsága ellenére mondhatnám azt is, hogy nagy tisztelet övezi az egész életét és a személyét.
Az Alapítványról származó, de nem ott élő kislány, Arcadia indítja el a
főkonfliktust. Kihallgat egy beszélgetést, ami az apja és más
méltóságok között zajlik, majd hirtelen elhatározásból elszökik
otthonról és elbújik nagybátyja, Munn hajóján, hogy a küldetésben ő is
részt vegyen. Munn be szeretne jutni az Öszvér palotájába, hogy ott
megtalálja a Második Alapítvány rejtekhelyét, hiszen az az elképzelés
uralkodik a világban, hogy az Öszvér valójában megtalálta őket, de már
nem tudott eljutni hozzájuk. Mindvégig szurkoltam, hogy bejusson a
palotába, hiszen majd megvesztem én is a kíváncsiságtól, hogy hol is
lehet a Második Alapítvány. Bár a felnőttek már nem tűntek annyira
észlényeknek, Arcadia a tizennégy évével nagyon is talpraesett volt,
ezért ő lett a kedvenc karakterem.
A könyv második része egyre izgalmasabb és bonyolultabb lett, gyakran
már a saját szemének sem hihetett az ember. Eleinte próbáltam én is
kitalálni a szereplőkkel együtt, hogy a rengeteg variáció közül, hol
lehet a Második Alapítvány. Amikor kitört a háború, akkor együtt
izgultam mindenkivel, hogy a Második Alapítvány közbelép-e, ki fog
nyerni, de közben tartottam a "megoldástól", mert mind a két Alapítványt
megkedveltem. Ebben a világban az Első Alapítvány ellenséges érzéseket
táplált a Második Alapítvány iránt, holott azt hihetné az olvasó, hogy
egymásra kell találniuk, így elég érdekes helyzet állt elő. Ha a háború
két oldalán álló csapat mindegyikét szereted, akkor kinek szurkolnál?
Végül olyan meglepetések és csavarok derültek ki, hogy nem is gondolt
volna rá az ember, még maguk a szereplők sem, a lezárás pedig egy
hatalmas nagy arcul csapás volt. Szó szerint tátva maradt a szám és
visszamenőleg próbáltam összerakni a mozaikdarabkákat. Tökéletes
befejezése volt ez a trilógiának és hiába zárult le, annyi kérdés maradt
az emberben, hogy muszáj elolvasni a többi utólag megírt részt és az
előzményeket is. Szerettem Asimov világában lenni, szerettem az összes a
karaktert, a csavarokat, az izgalmakat, így mindenkinek csak ajánlani
tudom, hogy olvassa el az összes kötetet.
Miért olvasd el? Mert nagyon
izgalmas, nagyon csavaros és nagyon érdekes történet. A kötetek közül
eddig ez volt a legjobb. Asimov karakterei nagyon szerethetőek, a világ
jól kidolgozott, tele van rejtélyekkel és rejtvényekkel is.
Miért ne olvasd el? No comment.
___________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Karakterek: 6/5 pontból
Kedvenc: Öszvér, Arcadia, Preem Palver
Tetszett: az egy kötetbe sűrített sok izgalom és rejtély
Nem tetszett: túl egyszerűen számoltak le az Öszvérrel
Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982
Oldalszám: 280 oldal
___________________________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése